Azt veszem észre mindenkin (beleértve magamat is) hogy annyira a tökéletesre törekszünk, természetesen látszatban, hogy közben egy pillanatra sem állunk meg, hogy higgadtan átgondoljuk milyen úton kellene inkább továbbhaladnunk. Úgy is írhatnám, hogy ez lassan egy népbetegség; felkelünk, arcunkra erőltetünk egy mosolyt, miközben próbálunk minden női praktika segítségével tökéletesre formálni önmagunk... persze ez csak elméletben valósul meg, hiszen ha valaki ránk pillant, egy pillanat alatt meg bírja állapítani hogy a legnagyobb harcok dúlnak bennünk belül a béke helyett. Nem gondolunk bele, hogy az a sok méreg, kimondatlan szó, kritikák ütötte seb attól hogy nem reagálunk rá, egyre csak gyűlik, és 'felfal' minket
De mégis nap mint nap tesszük ezt ész nélkül, mert elvárják. (gondoljuk mi! ) Ha felszalad pár kiló, rögtön jönnek az energiavámpírok, ha szakadó esőben rohanunk haza, csapzott hajjal, akkor jelenik meg a legtöbb 'jóakarónk' és így tovább. A l*szarom tablettát lassan tényleg szabadalmaztatni kéne, mert gyorsabban fogyna mint bármelyik limitált szériás termék..
Könnyebben alkotunk napjainkban véleményt másokról, csap úgy repkednek a kritikák és a skatulyák anélkül hogy tudnánk mi zajlik a háttérben. Felvettük azt a pajzsot, hogy semmi és senki nem érdekel minket ( főleg ha valakinek jobban megy a sora, jajj de gáz! ) magunkon kívül, a magunk baját valahogy mindig vészhelyzet kategóriába soroljuk. Nem, nem akarom azt mondani hogy más vagyok, sőt voltam rosszabb, imádtam mást hibáztatni a saját ballépéseimért, azért, mert nem alakult valami úgy ahogy akartam. Mert könnyebb volt. Így nem kellett felelősséget vállalni, sem pedig elszámolnom magammal.
Rákentem mindent másra, ha pedig ez nem felelt meg neki, teljesen nekem állt feljebb.
Nem mertem azzal szembenézni, talán le kéne állnom, átgondolni mit akarok, jó irányba haladok-e, hibázhatok talán én is...?
Persze élhet így az ember jó darabig, de akkor nem lesz előrelépés, sem fejlődés. Nézhetjük csak magunkat, miközben másban a leghangyányibb hibát is nagyítóval méregetjük, de a karma úgyis mindenkit helyretesz. Lehet vádolni, de először nézzük meg közelebbről magunkat.
Gondolkodjunk mielőtt ítélkezünk másról, fordított esetben hogy jönne ki a helyzet, mert sosem lehet tudni, ki kerül olyan mélyre, ahová csak csípős megjegyzések jutnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése