2012. október 23., kedd

Bemutatkozás

Sziasztok!
Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy saját fashionblog elindításába kezdek, de állandóan halogattam
mert nem volt időm és igazából sosem akart eljönni az a rettegett első nap, mikor végre belekezdek. Mindig találtam valami fontosabbat
vagy éppen kifogást  amivel elüthettem az időt, de végig az a gondolat járt a fejemben, miért nem kezdek neki?
Februárban utaztam ki Skóciába, azóta pedig mintha 180 fokos fordulatot vett volna az életem, az új környezettel megrohamoztak az új ötletek is, amellett persze hogy iszonyatosan hiányzott a régi társaság, és egyáltalán a régi életem, de idővel is elhalványult, most pedig az tűnik nagyon-nagyon idegennek hogy visszamenjek. Ha akartam, ha nem, sokat változtam, még ha másoknak ez nem feltétlenül tetszik. Remélem idővel azt is sikerült megtanulnom, hogy zárjam ki magam körül a negatív embereket, de addig is próbálom inkább azoknak a társaságát keresni akik támogatnak és nem hátráltatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése