Nem akarom túl sok magánjellegű dologgal tarkítani a blogot, hiszen ez a felület nem erről szól, és nem is akarom hogy erről szóljon, de sokak számára kérdéses hol is élek, mit is csinálok, ezért jobbnak tartom ha most írok róla. A blog indulása is az ‘új életemtől’ kezdődik.
Ha kiadtak volna egy könyvet Hogyan kezdj új életet? címmel, lehet hogy megvettem volna, bár nem hiszem hogy túl sokat segített volna. Még ma is emlékszek arra a napra, mikor az utolsó napomat töltöttem Magyarországon, próbáltam minden hivatalos ügyet lerendezni az egyetemmel kapcsolatban, a családtagokat, barátokat meglátogatni, mindent elintézni mielőtt elmegyek. Szinte tudomást sem vettem róla, hogy hamarosan ott fogom hagyni az addigi életemet, annyira lefoglalt minden körülöttem. Már decemberben elkezdtem családot keresni magamnak, hogy babysitter lehessek.
Kb. 2 hét alatt találtam is, a kölcsönös szimpátia alapján választottuk egymást. Az uticél Skócia volt, február 12-n indultam. Nagyon izgatott voltam, más részről pedig rémisztő érzés volt hogy hamarosan ott kell hagynom mindent. Próbáltam kihasználni az utolsó 2 hónapot, de a vizsgaidőszak miatt csak az utolsó napokat tölthettem otthon.
A repülőtérre menet már kezdtem felfogni, hogy már nincs visszaút. Addig álomszerűnek tűnt az egész, tervezgettem, vártam, izgatottan készülődtem hogy minden rendbe legyen, de igazán csak az odaúton esett le, hogy hamarosan elmegyek. A reptéren tört rám természetesen a félelem, hogy nincs visszaút.. Még így is szerencsés vagyok, hiszen nem egyedül kellett nekivágnom, egyik barátnőmmel jöttünk ki, de így is sokszor fojtogatott a sírás, és nehezen indultam el..
Mikor megérkeztem tárt karokkal fogadtak, és a család szeretete rengeteget segített hogy ne legyen honvágyam (ami sokáig nem is volt). A babysitterkedést sokan könnyű munkának tartják, hiszen “csak játszanod kell a gyerekkel”, de aki már volt au-pair az tudja vannak iszonyat nehéz, alvás nélküli időszakok, mikor minden erődre szükség van. Lényegében babysitter, házvezetőnő, és sokszor pszichológus vagy egyben, aki mellesleg semmi magánélettel nem rendelkezik, és a család érdekeit mindig maga elé helyezi!
Sokáig nem is éreztem a hátrányát annak, hogy külföldön élek. Minden új volt, a kislányt imádtam, és tökéletesnek tűnt az egész. A család és a barátok persze hiányoztak, de próbáltam tartani a kapcsolatot, a kintlét sok barátság próbája volt. Van, akivel már nem tartom a kapcsolatot, bár így utólag nem hívnám barátnak..
Ha meghal egy családtagod, amíg külföldön dolgozol arra sehogy sem tudsz felkészülni. Leírhatatlan az érzés, mikor értesülsz róla, tehetetlennek érzed magad, hiszen haza nem tudsz menni, és amíg az otthoniak támogatják egymást, neked egy emberen kívül senki sincs.
..
Mindezek ellenére életem legjobb döntésének tartom hogy külföldre költöztem! Sok negatívuma van, de annyi tapasztalattal és élménnyel gyarapodtam, amit senki sem képes elvenni tőlem!
Timi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése