XXXXIII. - Lana Del Rey

A Lana Del Rey mint személy, és a körülötte lévő jelenség gyorsabban terjed mind a legsúlyosabb influenzás vírus, és még az antik is vallják be, bizony van miért. Egy olyan zenei világban, ahol Justin Bieber, One Direction, Pitbull kaszálja a legnagyobb milliókat elég nehéz felvenni a versenyt: zenevilágnak egyre többet, egyre merészebbet kell nyújtani, hogy versenyben maradhasson. Az új tehetségek vagy beállnak a sorba, és azt adják amit várnak tőlük, vagy pedig fittyet hánynak és elvesztik a lehetőséget.

Nehéz valakiről úgy semlegesen írni,  hogy szinte minden egyes nap hangulattól függően szinte minden egyes számát végighallgatjuk. Lassan mindenkit magával sodort az a keserédes-szomorkás hangulat amit az Elisabeth által dalok árasztanak, és nem csak azért mert hirtelen egyre több depresszív hangulatú ember tűnt fel. Nézzünk szembe vele, a mai klippekben nem sok művészi elem van, és most a mély mondanivalójúnak szánt zenéktől inkább vonatkoztassunk el.

Elisabeth Grant a maga játékszabályai szerint játszik, egyaránt kever teljesen ellentmondásos zenei stílusokat, műfajokat, az összhatás a végén mégis tökéletesnek hat, direkt káosznak. Csupa kérdőjelekkel teli személyiség akiben csak úgy hemzsegnek az ambivalens érzelmek, akit sokat vitatnak ‘belső’ háborúi miatt. Negédes hangon énekli el a fájdalmát, és ez nem mindenki számára szimpatikus, sokan negatívnak élik meg műveit, ami csak lehúzza és mélyebbre sodorja az embereket.

Kicsi korától kezdve szenvedélye az írás, így tudja hogyan kell kiadnia magából a mérget, mára pedig maga vágja össze és szerkeszti dalait régi filmek és videók jeleneteiből. Egyszerre jellemzi káosz és tökély, üresség és teljesség.

A lány, aki mindent akar és semmit.

Nem egyszerű a fájdalmunkat művészetté formálni, olyan képi és hangi világot adni neki, hogy mások is hasonlót érezzenek, éljenek át.

Olyan őszinteséggel beszél belső félelmeiről és szörnyeiről, hogy egyre több ember meri felvállalni, érzett más hasonlót. Egy olyan világban, ahol már bárki-bármikor beletiporhat másba következmények vagy revans nélkül, és szinte már hétköznapinak számítanak a szekálások és az öngyilkosságok,kell bátorság kiállni és az érzelmeinkről beszélni.

Tudja milyen elveszettnek és üresnek lenni.

Megszerezni és elveszteni valamit egy időben.

Minden ami körülveszi átlép egy határt, de talán ez a titka, nincs határ, amit nem léphet túl, és nem énekelhet róla!

“I was in the winter of my life- and the men I met along the road were my only summer. At night I fell sleep with vision of myself dancing and laughing and crying with them. Three year down the line of being on an endless world tour and memories of them were the only things that sustained me, and my only real happy times. I was a singer, not very popular one, who once has dreams of becoming a beautiful poet- but upon an unfortunate series of events saw those dreams dashed and divided like million stars in the night sky that I wished on over and over again- sparkling and broken. But I really didn’t mind because I knew that it takes getting everything you ever wanted and then losing it to know what true freedom is.

When the people I used to know found out what I had been doing, how I had been living- they asked me why. But there’s no use in talking to people who have a home, they have no idea what its like to seek safety in other people, for home to be wherever you lied you head.

I was always an unusual girl, my mother told me that I had a chameleon soul. No moral compass pointing me due north, no fixed personality. Just an inner indecisiveness that was as wide as wavering as the ocean. And if I said that I didn’t plan for it to turn out this way I’d be lying- because I was born to be the other woman. I belonged to no one- who belonged to everyone, who had nothing- who wanted everything with a fire for every experience and an obsession for freedom that terrified me to the point that I couldn’t even talk about- and pushed me to a nomadic point of madness that both dazzlez and dizzied me.

Every night I used to pray that I’d find my people- and finally I did- on the open road. We have nothing to lose, nothing to gain, nothing we desired anymore- except to make our lives into a work of art.

I believe in the country America used to be. I believe in the person I want to become, I believe in the freedom of the open road. And my motto is the same as ever- *I believe in the kindness of strangers. And when I’m at war with myself- I Ride. I Just Ride.*

Who are you? Are you in touch with all your darkest fantasies?
Have you created a life for yourself where you’re free to experience them?
I Have.
I Am Fucking Crazy. But I Am Free.”